Ahogy én elindultam hazafelé 🪷
Nem azért írom le mindezt, mert azt szeretném, hogy Kṛṣṇa-tudatú legyél.
Nem szeretnélek meggyőzni semmiről.
Csak elmesélem, én mit tapasztaltam.
Aztán gondolkodj el rajta. Figyeld meg a saját életedet. Kérdezz. Kételkedj, ha kell. És ami igaznak bizonyul számodra, azt tartsd meg. ❤️
Az én utam sem úgy kezdődött, hogy egyik reggel felébredtem, és közöltem:
„Na, akkor mától teljesen megváltoztatom az életem.”
Ennél azért Kṛṣṇa finomabban dolgozott velem. 😄
Először vegetáriánus lettem.
Persze bennem is ott volt a klasszikus kérdés:
„Jó, de akkor mit fogok enni?”
Mert ugye ha az ember nem eszik húst, akkor marad a krumpli, a káposztás tészta, a krumplis tészta… aztán talán egy kisebb kő. 🤣
Ehhez képest ma már sokszor úgy érkezik hozzám valaki enni, aki egyáltalán nem vegetáriánus, és észre sem veszi, hogy húsmentes ételt kapott.
Egyszerűen finom.
Én pedig lassan átálltam.
Nem erőből. Nem egyik napról a másikra.
És azt vettem észre, hogy jobban érzem magam. Testileg is, lelkileg is. 🌿
Négy alapelv – négy védőkorlát
A Kṛṣṇa-tudatban négy alapelvet követünk. Első hallásra ezek talán szabályoknak tűnnek, én inkább egyfajta védőkorlátnak látom őket.
Nem eszünk húst, halat és tojást. Mert nem szeretnénk, hogy a saját élvezetünk egy másik élőlény szenvedésére épüljön. Az együttérzés nemcsak gondolat. A mindennapi döntéseinkben kezdődik.
Nem használunk kábító- és mámorító szereket. Mert ha meg akarjuk ismerni önmagunkat, ahhoz tisztább tudatra van szükségünk, nem ködösebbre.
Nem szerencsejátékozunk. Mert a kapzsiság és a „hátha most bejön” izgalma nagyon könnyen átveszi az irányítást az elme fölött.
A nemi életet felelősséggel, házasságon belül éljük. Mert egy kapcsolat bizalomra épül. Nekem ez olyan, mint egy léggömb: ha valaki megcsalja a társát, mintha egy apró tűvel megszúrnánk. Talán nem pukkan ki azonnal, de lassan elszökik belőle valami, amit később nagyon nehéz visszafújni.
Ezek nem büntetések.
Arra valók, hogy kevesebb olyan dolgot vigyünk az életünkbe, amely később uralkodni kezd rajtunk. 🪷
Életem legjobb bulija
Aztán egyszer elmentem a Ratha-yātrāra, a Szekérfesztiválra.
Rengeteg bhaktát – Kṛṣṇa-tudatot gyakorló hívőt – láttam. Megálltam, és szinte a szavam is elállt.
Színes ruhák. Éneklés. Nevetés. Szeretet. És valami furcsa nyugalom az emberekben.
Nem az volt különös, hogy mosolyogtak.
Hanem hogy sokukon azt éreztem: nem félnek állandóan az élettől.
A Bhagavad-gītāban a félelemnélküliség a lelki tudás egyik első tulajdonságaként jelenik meg. Nem azért, mert egy lelki emberrel már nem történhet semmi rossz. Hanem mert lassan megérti: nem csak ez a test vagyok. 🌸
Az első Kṛṣṇa-völgyi élményem még érdekesebb volt. Ment a zene. Énekeltek. Táncoltak.
Mindenki olyan boldognak tűnt, hogy néztem őket, és magamban arra gondoltam:
„Persze. Ez biztos kamu.” 🤣
Aztán beálltam közéjük. Énekeltem. Táncoltam. Eltelt egy óra. Aztán még egy.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy fáj az arcom a mosolygástól.
Ömlött rólam a víz, körülbelül négy órát táncoltam, és egyszerűen elképesztően jól éreztem magam.
Pedig előtte voltam én már jó néhány buliban.
De ez lett életem legjobb bulija. 😄🪷
Csakhogy itt másnap nem az volt a kérdés, hogy: „Te jó ég, mit csináltam tegnap?”
Hanem inkább:
„Mi történt velem, és miért érzem magam ilyen jól?” 🙏
Könyvek, amelyek továbbindultak
A Kṛṣṇa-tudatban sokszor halljuk azt a gondolatot, hogy ha az ember őszintén elindul Isten felé, Isten sokkal többet tesz felé.
Én ezt nem elméletként éltem meg. Hanem egészen furcsa, személyes történetekben.
Körülbelül két-három év alatt lassan összegyűjtöttem a Śrīmad-Bhāgavatam köteteit, a védikus irodalom egyik legfontosabb művét.
Karácsony környékén egy Bhagavad-gītā-felolvasáson voltam a budapesti templomban. Már csak az utolsó hiányzó kötetet szerettem volna megvenni.
Amikor véget ért a program, odalépett hozzám egy prabhu – tiszteleti megszólítás egy férfi bhakta számára –, és megkérdezte:
„Megvan neked a teljes Śrīmad-Bhāgavatam?”
Büszkén mondtam: „Igen. Pár perc múlva végre meglesz az utolsó kötet is.”
Erre azt mondta, hogy van nála egy teljes, új sorozat, még fóliában, és szeretné nekem ajándékozni.
Nem akartam elfogadni. Ő viszont elővette az aduászt:
„Kṛṣṇa azt akarja, hogy neked adjam.” 😄
Ott bekönnyeztem. És elfogadtam.
Másnap pedig az addig évek alatt összegyűjtött saját köteteimet odaajándékoztam Nellinek. Így a könyvek, amelyeket én éveken keresztül gyűjtögettem, továbbindultak valaki máshoz. 📚❤️
Amikor azt hittem, Kṛṣṇa nem szeret
Néhány évvel később egészen más időszak következett.
Gerincsérvem lett. Illetve ha már csináljuk, csináljuk rendesen: kettő. 😄 Az egyik ki is szakadt.
Majdnem egy évig feküdtem, rengeteg fájdalommal. A vége felé már nemcsak a testem fáradt el. Én is.
Egy ponton egészen komolyan arra jutottam:
„Kṛṣṇa biztosan nem szeret engem.”
Nem értettem. Mit csináltam rosszul? Miért történik ez velem? Ha Kṛṣṇa szeret, miért hagy ennyire szenvedni?
És ekkor rám írt Samu, egy régi barátom. Húsz éve ismertük egymást, de körülbelül hat éve nem beszéltünk.
Egyszer csak megjelent az üzenete: „Timi, vannak mūrtijaid?”
A mūrti Isten imádott, szakrális formája, amelyen keresztül a hívő személyesen ajánlhat ételt, virágot, ruhát és szolgálatot Istennek.
Én persze azt hittem, vásárolni szeretne. Mondtam neki: „Nekem nincs, de tudok valakit, akinek van.”
Erre visszaírt: „Nem azt kérdeztem, kinek van. Neked nincs? Akkor add meg a címed.”
Körülbelül egy hét múlva megérkezett két hatalmas doboz.
Mūrtik. Śrīla Prabhupāda szobra. Gyönyörű ruhák. Ékszerek. Könyvek.
És…
Megint egy teljes Śrīmad-Bhāgavatam-sorozat. 🤣❤️
Ott álltam a dobozok előtt, és néhány nappal korábban még azon gondolkodtam: „Kṛṣṇa nem szeret engem.”
Erre Kṛṣṇa ajándékot küldött. 🪷🙏❤️🤣
Na jó. Vettem az adást.
Napokig sírtam. Nem azért, mert hirtelen megszűnt volna minden fájdalmam. Hanem mert valami egészen mást éreztem:
„Mégis figyelsz rám.”
Attól, hogy szenvedek, még nem biztos, hogy Isten elhagyott. Attól, hogy nem értem, mi történik, még nem biztos, hogy nincs értelme. És attól, hogy én egy pillanatban nem érzem Kṛṣṇát, Ő még nem tűnt el.
A Bhagavad-gītā egyik számomra legszebb tanítása így foglalható össze: Kṛṣṇa minden élőlény szívében jelen van. Bhagavad-gītā 18.61
Egy másik helyen pedig azt mondja: „Ahogyan átadják magukat Nekem, úgy viszonzom azt.” Bhagavad-gītā 4.11
Van, amikor segít. Van, amikor elvesz valamit. Van, amikor ajtót nyit. Van, amikor becsukja. És van, amikor látszólag semmit nem csinál.
Csak ott van.
És néha évekkel később értjük meg, miért. ❤️
Azóta sem szeretnék senkit rábeszélni a Kṛṣṇa-tudatra. Nem ez a dolgom.
Én csak el tudom mondani, hogy én itt érzem magam biztonságban. Számomra ez lett az egyenes út vissza Istenhez.
Pár éve kérdezte tőlem egy ismerősöm, honnan tudom, hogy ami a Kṛṣṇa-könyvekben van, az igaz.
Egyszerűen érzem legbelül.
Lehet, hogy te máshonnan indulsz. Lehet, hogy most semmiben sem hiszel. Lehet, hogy tele vagy kérdésekkel. Az is lehet, hogy az „Isten” szótól már eleve hátralépsz kettőt. 😄
Semmi baj.
Keress.
Ne azért higgy valamiben, mert valaki azt mondta, hogy hinned kell. Kérdezz. Olvass. Figyeld meg az életedet.
Vizsgáld meg, mi tesz tisztábbá, békésebbé, együttérzőbbé és igazabbá.
És kívánom, hogy egyszer megtaláld azt a helyet, ahol a lelked azt mondja:
„Igen. Én ezt kerestem.” 🙏🪷❤️
Én pedig hiszem, hogy ha ezen a földön nem is találkozunk…
Otthon majd találkozunk.
Isten áldjon.
Hare Kṛṣṇa. 🪷
Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa
Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare
Hare Rāma, Hare Rāma
Rāma Rāma, Hare Hare
Ne hidd el, hogy működik.
Próbáld ki.
Ha egyszer dühös vagy, félsz, zakatol az elméd, vagy egyszerűen csak eleged van mindenből, mondd végig néhányszor.
Aztán figyeld meg magad. Nem azt, amit én mondtam róla.
Azt, ami benned történik. 🪷
