A Bhagavad-gītā nem csupán egy vallási könyv, hanem útmutató az emberi szívhez.
Rādhā és Kṛṣṇa szeretetteljes közelségben
Rādhā és Kṛṣṇa – a lélek örök, szeretetteljes kapcsolatának teljessége.

Két út, egy irány: hazafelé

Egy kereső útja és egy tanítómester teljesített küldetése.

Rādhā és Kṛṣṇa táncolnak
Kṛṣṇa hívása nem elvesz az életből: felébreszti benne az örömöt.

Ahogy én elindultam hazafelé 🪷

Nem azért írom le mindezt, mert azt szeretném, hogy Kṛṣṇa-tudatú legyél.

Nem szeretnélek meggyőzni semmiről.

Csak elmesélem, én mit tapasztaltam.

Aztán gondolkodj el rajta. Figyeld meg a saját életedet. Kérdezz. Kételkedj, ha kell. És ami igaznak bizonyul számodra, azt tartsd meg. ❤️

Tímea gyermekkorában
A kérdések sokszor jóval azelőtt megszületnek bennünk, hogy szavakat találnánk rájuk.

Az én utam sem úgy kezdődött, hogy egyik reggel felébredtem, és közöltem:

„Na, akkor mától teljesen megváltoztatom az életem.”

Ennél azért Kṛṣṇa finomabban dolgozott velem. 😄

Először vegetáriánus lettem.

Persze bennem is ott volt a klasszikus kérdés:

„Jó, de akkor mit fogok enni?”

Mert ugye ha az ember nem eszik húst, akkor marad a krumpli, a káposztás tészta, a krumplis tészta… aztán talán egy kisebb kő. 🤣

Ehhez képest ma már sokszor úgy érkezik hozzám valaki enni, aki egyáltalán nem vegetáriánus, és észre sem veszi, hogy húsmentes ételt kapott.

Egyszerűen finom.

Én pedig lassan átálltam.

Nem erőből. Nem egyik napról a másikra.

És azt vettem észre, hogy jobban érzem magam. Testileg is, lelkileg is. 🌿

Négy alapelv – négy védőkorlát

A Kṛṣṇa-tudatban négy alapelvet követünk. Első hallásra ezek talán szabályoknak tűnnek, én inkább egyfajta védőkorlátnak látom őket.

Nem eszünk húst, halat és tojást. Mert nem szeretnénk, hogy a saját élvezetünk egy másik élőlény szenvedésére épüljön. Az együttérzés nemcsak gondolat. A mindennapi döntéseinkben kezdődik.

Nem használunk kábító- és mámorító szereket. Mert ha meg akarjuk ismerni önmagunkat, ahhoz tisztább tudatra van szükségünk, nem ködösebbre.

Nem szerencsejátékozunk. Mert a kapzsiság és a „hátha most bejön” izgalma nagyon könnyen átveszi az irányítást az elme fölött.

A nemi életet felelősséggel, házasságon belül éljük. Mert egy kapcsolat bizalomra épül. Nekem ez olyan, mint egy léggömb: ha valaki megcsalja a társát, mintha egy apró tűvel megszúrnánk. Talán nem pukkan ki azonnal, de lassan elszökik belőle valami, amit később nagyon nehéz visszafújni.

Ezek nem büntetések.

Arra valók, hogy kevesebb olyan dolgot vigyünk az életünkbe, amely később uralkodni kezd rajtunk. 🪷

Életem legjobb bulija

Aztán egyszer elmentem a Ratha-yātrāra, a Szekérfesztiválra.

Rengeteg bhaktát – Kṛṣṇa-tudatot gyakorló hívőt – láttam. Megálltam, és szinte a szavam is elállt.

Színes ruhák. Éneklés. Nevetés. Szeretet. És valami furcsa nyugalom az emberekben.

Nem az volt különös, hogy mosolyogtak.

Hanem hogy sokukon azt éreztem: nem félnek állandóan az élettől.

A Bhagavad-gītāban a félelemnélküliség a lelki tudás egyik első tulajdonságaként jelenik meg. Nem azért, mert egy lelki emberrel már nem történhet semmi rossz. Hanem mert lassan megérti: nem csak ez a test vagyok. 🌸

Tímea egy tehénnel Kṛṣṇa-völgyben
Kṛṣṇa-völgyben – ahol az együttérzés nem elmélet, hanem élő kapcsolat.

Az első Kṛṣṇa-völgyi élményem még érdekesebb volt. Ment a zene. Énekeltek. Táncoltak.

Mindenki olyan boldognak tűnt, hogy néztem őket, és magamban arra gondoltam:

„Persze. Ez biztos kamu.” 🤣

Aztán beálltam közéjük. Énekeltem. Táncoltam. Eltelt egy óra. Aztán még egy.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy fáj az arcom a mosolygástól.

Ömlött rólam a víz, körülbelül négy órát táncoltam, és egyszerűen elképesztően jól éreztem magam.

Pedig előtte voltam én már jó néhány buliban.

De ez lett életem legjobb bulija. 😄🪷

Csakhogy itt másnap nem az volt a kérdés, hogy: „Te jó ég, mit csináltam tegnap?”

Hanem inkább:

„Mi történt velem, és miért érzem magam ilyen jól?” 🙏

Könyvek, amelyek továbbindultak

A Kṛṣṇa-tudatban sokszor halljuk azt a gondolatot, hogy ha az ember őszintén elindul Isten felé, Isten sokkal többet tesz felé.

Én ezt nem elméletként éltem meg. Hanem egészen furcsa, személyes történetekben.

Körülbelül két-három év alatt lassan összegyűjtöttem a Śrīmad-Bhāgavatam köteteit, a védikus irodalom egyik legfontosabb művét.

Karácsony környékén egy Bhagavad-gītā-felolvasáson voltam a budapesti templomban. Már csak az utolsó hiányzó kötetet szerettem volna megvenni.

Amikor véget ért a program, odalépett hozzám egy prabhu – tiszteleti megszólítás egy férfi bhakta számára –, és megkérdezte:

„Megvan neked a teljes Śrīmad-Bhāgavatam?”

Büszkén mondtam: „Igen. Pár perc múlva végre meglesz az utolsó kötet is.”

Erre azt mondta, hogy van nála egy teljes, új sorozat, még fóliában, és szeretné nekem ajándékozni.

Nem akartam elfogadni. Ő viszont elővette az aduászt:

„Kṛṣṇa azt akarja, hogy neked adjam.” 😄

Ott bekönnyeztem. És elfogadtam.

Másnap pedig az addig évek alatt összegyűjtött saját köteteimet odaajándékoztam Nellinek. Így a könyvek, amelyeket én éveken keresztül gyűjtögettem, továbbindultak valaki máshoz. 📚❤️

Amikor azt hittem, Kṛṣṇa nem szeret

Néhány évvel később egészen más időszak következett.

Gerincsérvem lett. Illetve ha már csináljuk, csináljuk rendesen: kettő. 😄 Az egyik ki is szakadt.

Majdnem egy évig feküdtem, rengeteg fájdalommal. A vége felé már nemcsak a testem fáradt el. Én is.

Egy ponton egészen komolyan arra jutottam:

„Kṛṣṇa biztosan nem szeret engem.”

Nem értettem. Mit csináltam rosszul? Miért történik ez velem? Ha Kṛṣṇa szeret, miért hagy ennyire szenvedni?

És ekkor rám írt Samu, egy régi barátom. Húsz éve ismertük egymást, de körülbelül hat éve nem beszéltünk.

Egyszer csak megjelent az üzenete: „Timi, vannak mūrtijaid?”

A mūrti Isten imádott, szakrális formája, amelyen keresztül a hívő személyesen ajánlhat ételt, virágot, ruhát és szolgálatot Istennek.

Én persze azt hittem, vásárolni szeretne. Mondtam neki: „Nekem nincs, de tudok valakit, akinek van.”

Erre visszaírt: „Nem azt kérdeztem, kinek van. Neked nincs? Akkor add meg a címed.”

Körülbelül egy hét múlva megérkezett két hatalmas doboz.

Mūrtik. Śrīla Prabhupāda szobra. Gyönyörű ruhák. Ékszerek. Könyvek.

És…

Megint egy teljes Śrīmad-Bhāgavatam-sorozat. 🤣❤️

Ott álltam a dobozok előtt, és néhány nappal korábban még azon gondolkodtam: „Kṛṣṇa nem szeret engem.”

Erre Kṛṣṇa ajándékot küldött. 🪷🙏❤️🤣

Na jó. Vettem az adást.

Napokig sírtam. Nem azért, mert hirtelen megszűnt volna minden fájdalmam. Hanem mert valami egészen mást éreztem:

„Mégis figyelsz rám.”

Tímea a Kṛṣṇa-templomban
A templomban – amikor a lélek csendesen felismeri: mégis figyelsz rám.

Attól, hogy szenvedek, még nem biztos, hogy Isten elhagyott. Attól, hogy nem értem, mi történik, még nem biztos, hogy nincs értelme. És attól, hogy én egy pillanatban nem érzem Kṛṣṇát, Ő még nem tűnt el.

A Bhagavad-gītā egyik számomra legszebb tanítása így foglalható össze: Kṛṣṇa minden élőlény szívében jelen van. Bhagavad-gītā 18.61

Egy másik helyen pedig azt mondja: „Ahogyan átadják magukat Nekem, úgy viszonzom azt.” Bhagavad-gītā 4.11

Van, amikor segít. Van, amikor elvesz valamit. Van, amikor ajtót nyit. Van, amikor becsukja. És van, amikor látszólag semmit nem csinál.

Csak ott van.

És néha évekkel később értjük meg, miért. ❤️

Azóta sem szeretnék senkit rábeszélni a Kṛṣṇa-tudatra. Nem ez a dolgom.

Én csak el tudom mondani, hogy én itt érzem magam biztonságban. Számomra ez lett az egyenes út vissza Istenhez.

Pár éve kérdezte tőlem egy ismerősöm, honnan tudom, hogy ami a Kṛṣṇa-könyvekben van, az igaz.

Egyszerűen érzem legbelül.

Lehet, hogy te máshonnan indulsz. Lehet, hogy most semmiben sem hiszel. Lehet, hogy tele vagy kérdésekkel. Az is lehet, hogy az „Isten” szótól már eleve hátralépsz kettőt. 😄

Semmi baj.

Keress.

Ne azért higgy valamiben, mert valaki azt mondta, hogy hinned kell. Kérdezz. Olvass. Figyeld meg az életedet.

Vizsgáld meg, mi tesz tisztábbá, békésebbé, együttérzőbbé és igazabbá.

És kívánom, hogy egyszer megtaláld azt a helyet, ahol a lelked azt mondja:

„Igen. Én ezt kerestem.” 🙏🪷❤️

Én pedig hiszem, hogy ha ezen a földön nem is találkozunk…

Otthon majd találkozunk.

Isten áldjon.

Hare Kṛṣṇa. 🪷

Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa
Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare
Hare Rāma, Hare Rāma
Rāma Rāma, Hare Hare

Ne hidd el, hogy működik.

Próbáld ki.

Ha egyszer dühös vagy, félsz, zakatol az elméd, vagy egyszerűen csak eleged van mindenből, mondd végig néhányszor.

Aztán figyeld meg magad. Nem azt, amit én mondtam róla.

Azt, ami benned történik. 🪷

Prabhupāda élete

Egy ember, aki teljesítette mestere kérését 🪷

Śrīla Prabhupāda történetében talán az a legkülönösebb, hogy amikor először találkozott lelki tanítómesterével, még senki nem láthatta, mi lesz ebből a találkozásból.

1922-ben találkozott először Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākurával, aki később a guruja, lelki tanítómestere lett.

Prabhupāda akkor még fiatal, művelt családapa és üzletember volt.

Bhaktisiddhānta Sarasvatī szinte az első találkozásukkor azt kérte tőle:

Vigye el Caitanya Mahāprabhu és Kṛṣṇa tanításait az angolul beszélő nyugati világba.

Prabhupāda akkor még nem tudta, hogyan fogja ezt megtenni. De a mondat benne maradt. Éveken át.

1933-ban hivatalosan is Bhaktisiddhānta Sarasvatī tanítványa lett. Nem sokkal mestere 1936-os eltávozása előtt levélben megkérdezte tőle, milyen szolgálatot végezhetne számára.

A válasz lényegében ugyanaz volt: amit megtanult, adja tovább angol nyelven.

Prabhupāda ezt életre szóló utasításnak tekintette.

Śrīla Prabhupāda sétapálcával
Śrīla Prabhupāda – egy élet, amelyet lelki tanítómestere kérésének szentelt.

Egy ember, aki szinte mindenből tanított valamit

Prabhupāda tudása egészen rendkívüli volt.

Filozófiáról, történelemről, földrajzról, társadalomról, gazdaságról, mezőgazdaságról, családi életről, oktatásról, táplálkozásról, higiéniáról, művészetről és zenéről is tanított.

Ismerte és használta a bengáli, hindi, szanszkrit és angol nyelvet, miközben könyveiben a szanszkrit szövegek szavait is részletesen magyarázta.

Zenélt. Énekelt. Játszott mṛdaṅgán, és karatālát használt a kīrtanban.

De ami ennél is fontosabb:

Ezt a hatalmas tudást képes volt egyszerűen elmagyarázni.

Nem azért beszélt, hogy az emberek azt gondolják róla, milyen sokat tud. Azért beszélt, hogy ők is megértsék.

„Nem amerikai vagy. Nem indiai vagy.”

Prabhupāda egyik legalapvetőbb tanítása egészen egyszerű volt: nem a testünk vagyunk.

„Amerikai.”
„Indiai.”
„Magyar.”
„Férfi.”
„Nő.”
„Gazdag.”
„Szegény.”
„Hindu.”

Ezek mind a testhez kapcsolódó ideiglenes megjelölések.

Te lélek vagy. És minden élőlény Kṛṣṇa örök, parányi része.

Más ország. Más bőrszín. Más nyelv. Más test. De ugyanaz a lelki természet.

Prabhupāda egyszer egy kabáthoz hasonlította a testet: attól, hogy valaki másmilyen kabátot visel, még nem maga a kabát az ember. ❤️

Egy folyóirattal kezdte 📚

1944-ben Prabhupāda elindította angol nyelvű folyóiratát, a Back to Godheadet, vagyis a Vissza Istenhez magazint.

Írt. Szerkesztett. Gépelt. Ellenőrizte a nyomdai levonatokat. Majd fogta az elkészült példányokat, és maga terjesztette őket.

Nem állt mögötte világméretű szervezet.

Ő állt ott. Egy ember és a guruja utasítása. 🪷

1959-ben sannyāsát, lemondott szerzetesi életrendet fogadott el. Ezután egyre inkább az írásnak, fordításnak és tanításnak szentelte az életét.

Elkezdte angolra fordítani és magyarázni a monumentális Śrīmad-Bhāgavatamot. Az első kötet 1962-ben, a következő 1963-ban, a harmadik 1965-ben jelent meg.

Śrīla Prabhupāda kīrtant vezet
Śrīla Prabhupāda kīrtant vezet – a szent névvel nemcsak tanított, hanem szíveket ébresztett.

Hatvankilenc évesen elindult Amerikába 🚢

1965-ben Śrīla Prabhupāda felszállt a Jaladūta nevű teherszállító hajóra.

Hatvankilenc éves volt.

Nem egy kiépített szervezet várta Amerikában. Nem volt vagyona. Nem volt mögötte reklámkampány.

Volt nála néhány láda Śrīmad-Bhāgavatam, néhány személyes holmi, és lelki tanítómestere utasítása, amelyet több mint negyven éve hordozott magában.

Az út azonban majdnem az életébe került. Az Atlanti-óceánon átkelve két szívrohamot kapott.

Megfordulhatott volna. Mondhatta volna: „Én megpróbáltam. Ennyit bírt ez a test.”

De nem fordult vissza. 🪷

A hajón Kṛṣṇához imádkozott. Naplójában arról is beszámolt, hogy egy éjszaka álmában Kṛṣṇa jelent meg előtte egy csónakot vezetve, és azt mondta neki, hogy ne féljen.

Amikor megérkezett Amerikába, szinte senki sem tudta, ki ő.

Nem tudhatta, hogy néhány év múlva fiatalok ezrei fogják vele együtt énekelni Kṛṣṇa nevét. Hogy templomok nyílnak majd szerte a világon. Hogy tizennégyszer körbeutazza a Földet. Hogy könyveit évtizedekkel a távozása után is milliók fogják olvasni.

Ő egyetlen dolgot tudott:

A mestere kérte tőle. És ő megpróbálta teljesíteni. ❤️🙏

Tizenegy évvel később már világméretű lelki közösséget hagyott maga után.

Śrīla Prabhupāda tanítványai körében
Prabhupāda megérkezik tanítványai közé – az egyetlen kérésből világot átölelő örökség lett.

És amikor a teste végül már valóban nem tudott továbbmenni, akkor sem azt mondta: „Most már eleget tettem.”

Utolsó napjaiban fekve is fordította a Śrīmad-Bhāgavatamot. Tanítványai a mikrofont egészen közel tartották hozzá, mert a hangja már annyira halk volt.

Ő pedig tovább diktált. Szinte az utolsó leheletéig szolgálta lelki tanítómestere kérését. 🪷

Ezért amikor Prabhupāda életét nézem, nekem nem a templomok száma a legnagyobb. Nem a tizennégy világkörüli út. Nem a könyvek száma.

Hanem ez:

Egy kérés.

Egy guru kérése, amelyet egy tanítvány több mint fél évszázadon keresztül nem felejtett el.

És ebből az egyetlen kérésből végül egy egész világot átölelő örökség született. ❤️🪷🙏

Śrīla Prabhupāda könyvei és fordításai

A teljes életmű ugyanarra az arany térképre mutat: vissza Kṛṣṇához.

  • Bhagavad-gītā úgy, ahogy van
  • Śrīmad-Bhāgavatam
  • Śrī Caitanya-caritāmṛta
  • Kṛṣṇa – Az Istenség Legfelsőbb Személyisége
  • Az odaadás nektárja
  • A tanítások nektárja
  • Śrī Īśopaniṣad
  • Śrī Brahma-saṁhitā
  • Mukunda-mālā-stotra
  • Nārada-bhakti-sūtra
  • Az Úr Caitanya tanításai
  • Az Úr Kapila tanításai
  • Kuntī királynő tanításai
  • A Bhāgavata fénye
  • Az önmegvalósítás tudománya
  • Tökéletes kérdések, tökéletes válaszok
  • Második esély
  • Túl a születésen és halálon
  • Könnyű utazás más bolygókra
  • Az élet az életből származik
  • A természet törvényei
  • A jóga tökéletessége
  • A tökéletesség útja
  • A jóga útja
  • Úton Kṛṣṇa felé
  • Rāja-vidyā
  • A civilizáció és a transzcendencia
  • Az önfelfedezés útja
  • Lemondás a bölcsességen keresztül
  • A tanítások keresése
  • Túl az illúzión és a kétségen
  • Dharma – a transzcendencia útja
  • Az Istenség üzenete
  • Bhakti-yoga
  • Hare Kṛṣṇa éneklése
  • Énekelj és légy boldog
  • Kṛṣṇa, az öröm tárháza
  • A Kṛṣṇa-tudat páratlan ajándéka
  • A Kṛṣṇa-tudat: a legfelsőbb jógarendszer
  • Felemelkedés a Kṛṣṇa-tudatba
  • Bevezetés a Bhagavad-gītāba
  • Lelki jóga
  • A Jaladūta napló

Az oldal a kapu. A valódi út élő.

Találd meg a hozzád legközelebbi ISKCON-központot is. A VedAI a központ; a közösségi oldalakon a rövid gondolatokat és friss videókat követheted.